Szeptemberben beindult a nagyüzem a csapatainknak. A hónap elején CFT Academy meghívására nagyon színvonalas nemzetközi tornán vesz részt az u10-es korosztályunk Szlovákiában. Dinamo Kiev, Petrazalka,Ferencváros, Kassa,Kisvárda,DVTK és még sok első osztályú kiemelt klub szerepelt. Nagyon jó szervezés kitünő feltételek sajnos nagyon rossz időjárás jellemezte a tornát.
Nagyobb korosztályink több MLSZ bajnokságban szerepelnek. U14-es bajnokságban a Borsod megyei szövetség szervezésében u14-es régiós bajnokságban szerepel a 2011 és 2012-es korosztályos gyermekeink.
Az U14 Mlsz régiós bajnokságban lejátszotta kis csapatunk a 2. fordulót is. Az első fordulóban, a Loki Focisuli elleni nagyarányú győzelem után igazi rangadóra került sor a DSI ellen, akik szintén magabiztosan, győzelemmel nyitották a bajnoki évet. Csapatunk jóval fiatalabb korosztályként vesz részt a 2010-s bajnokságban, hiszen míg a DSI 16 fővel volt 2010-s, 1fő 2011-s sportolókkal, mi 4 fő 2012-s 9fő 2011-s illetve 1fő 2010s korosztállyal szerepelünk az idén. A 3:2győzelmünk teljesen megérdemelt volt. A fizikálisan sokkal erősebb / idősebbek ellen nagyot játszottak és küzdöttek fiaink, s végig kiemelkedő játékkal megérdemelten lett meg a győzelem.
Gratulálunk a fiúknak és felkészítőiknek.
Mellette a Hajdú Bihar megyei u14 és u16-as korosztályban szerepelnek játékosaink. U16 ban a 2008 és főleg 2009-es gyerekeink a fiatalabb korosztályban pedig 2011-12-13-as gyerekek szerepeltek az első 3 fordulóban és nyerték magabiztosan a meccseket a 2-3 évvel idősebbek ellen.
Továbbá a Hajdu Bihar Megye által szervezett u13-as megyei bajnokságban is elindultunk ahol már az első 2 mérkőzést is megrendezték és szép játékkal sikerült pozitív eredményt is elérni .
Dunamenti forduló mérkőzési mind a 4 korosztályban folytatódtak. Mindegyik hétvégén Budapestre a Honvéd , Újpest ,Ikarus pályáira vagy Gödöllőre utaznak. Mindegyik forduló keretében 3 mérkőzést játszanak a gyerekek.